Na, a délelőtti melankóliámat inkább a hátam mögött hagyom és arra gondolok, hogy holnap reggel milyen jót fogok kávézni.
Ugyanis, amióta szültem, tehát mindjárt egy éve, akkora becsben tartom azt a kávé nevű löttyöt, mintha aranytömbök sorakoznának a szekrényben. Előtte is bírtam, na de nem tudtam, hogy valójában mekkora forma az öreg és minden nap boldoggá tud tenni, akár többször is. Nem mondom, hogy az aranytömbnek nem örülnék jobban, de azt sem, hogy tudnék választani, ha előttem lenne mindkettő. Ez ugyanolyan, mint az, hogy ha kapnék 20 millió forintot, de onnantól kezdve, nem ehetem a tölött káposztát kenyérrel, inkább éhen halok. Na de azért, mert inkább a káposztát választom és reménykednék, hogy lesz pénzem új alapanyagokra.
Az anyaságnak van egy roppant csodás része is, ami nem más, mint az - lehet, én vagyok a béna -, hogy az esetek többségében, órákig iszom az én megmentőmet. Persze hidegen, és a kedvencem, amikor úgy jutok egy cseppjéhez is, mint méh a nektárhoz - szóval marha nehezen, sok esetben a gyerek még ki is üti a kezemből, talán az Éhezők viadalára emlékeztet az egész jelenség -, és a föle rátapad a szájpadlásomra. Mert ugye minden reggel úgy indulok neki, hogy de jó Latte lesz ma a reggeli mellé. Majd követi a mérhetetlen undor érzete és konstatálom, hogy majd a következő fekete szebbé varázsolja a napom. Persze, azért ilyenkor az idegtől nem látok. Nem vagyok rasszista, a kávéra gondoltam.
Szóval, a napom elég sok pillanatában, folyamatosan azt várom, hogy mikor ihatok újra kávét, de sajnos nem csak az íze miatt. Lassan úgy érzem magam, mint egy élő halott és lehet írni fogok Ferenc pápának egy insta üzit. Először levélre gondoltam, de nincs az a galamb, aki célba érne. A jelenlegi helyzetet tekintve, nem vagyok benne biztos, hogy postai úton időben megérkezne. Ha már a jó Istennek mond fohászt, hogy vessen véget a járványnak, véget vethetne az én fáradtságomnak is. Legalább ugyanannyi esély van mindkettőre.
A végét egyelőre nem látom, hogy hol van. De merek reménykedni, hogy még egyszer - biztos jó soká -, arra fogok reggel tízkor ébredni, hogy csucsog az arcom a csorgó nyálamban.
Egyelőre a jelenlegi életem pont fordítva van. Csorog a nyálam egy csucsogó párnáért.