Kislány korom óta, a kedvencem a Pretty Woman című film.
Nem hiszem, hogy most egy titkot árulok el azzal, hogy minden lány a szíve mélyén, elképzelte magát Vivian szerepében. Persze, a melót leszámítva.
Én még ma is el tudnám magamat képzelni a Rodeo Drive aszfaltján sétálgatva méregdrága ruhában és kalapban. Talán, még azt sem bánnám, ha lélegzetelállító lábaim is lennének, mint Julia Robertsnek, de most a genetikába ne menjünk bele.
Hiába balettoztam nyolc éven át, megint mondom NYOLC és tizenhat esztendőn keresztül tette tönkre minden egyes lábujjam a versenytánc cipellőm. Na a bütykökről ne is beszéljünk inkább... Szóval, mind ennek ellenére, ha azonnal felszalad pár kiló, csodás parizer csülköknek örvendek.
Viszont, ahogy teltek múltak az évek, rá kellett jönnöm, hogy a lábam formája koránt sem mérvadó abban a tekintetben, hogy milyen ember vagyok és miként fogok tudni érvényesülni az életben.
Bár, ha bomba lábaim lennének, lehet a Micsoda nő remake változatában is szerepelhetnék. Egy percig sem fájna a fogam egész életemben.
De jó lesz, ha Csipkerózsikának sem készülök és felébredek az édes álomból.
Tudatosult bennem az, hogy kőkeményen kell megdolgozni mindenért, legfőképp az elismerésért. Sokan vannak azok, akik soha a büdös életben nem fogják a másikat elismerni, de annak is van biztos valami oka, ami engem már, igaz nem régóta, de nem érdekel.
Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját, amiben hisz és tudja, hogy a kitartása és hite segíti, hogy sikeres legyen abban, amit megálmodott magának.
Lehet arra törekedni, hogy mindenki elismerjen és mindenkinek megfeleljek. De a legnagyobb butaságot követném el akkor az életemben. Ugyanis, ez mind hiábavaló munka. Nem lesz olyan tette soha senkinek, ami egytől egyig tökéletes lesz másoknak.
Azt kell szem előtt tartanom, hogy a legvégén, én mit gondolok a saját életemről és sikerültek e azok a célok, amiket kitűztem magam elé.
Nem mondom, hogy elégedett vagyok, de az örök elégedetlenség megbetegítheti az embert, arról nem beszélve, hogy boldog így senki sem lehet.
Mindenben meg kell találnunk az örömöt, még abban is, hogy ha a négy fal között kell éljük egy darabig a mindennapokat.
Kőkemény lesz kiszabadulni.
Kiszabadulni a vadállatok közé, akik majd felfalnak a túlélésért. De addig, erőt kell gyűjteni, szeretetet szívni magunkba a csaladtagjainktól.
Nem másért, csak azért, hogy igenis, megerősödve, emelt fővel, tisztességesen, végig tudjunk vonulni azon a "Rodeo Drive"-on, akkor is, ha parizer lábad van, mert ez, a kutyát nem érdekli.