Áprilisban négy éve leszünk házasok...
Szegedtől 8709,1 kilométerre fekszik Miami, Kiszombor pedig, 22,7.
Csak mondom, Kiszombor egy falu. Nem egy nagy szám, mondhatni, a kis öregasszony a kendővel a fején, kukucskálva, nem igazán értette mit keresünk ott.
Amikor 6 év után, 2016. február 9.-én, Andrásunk felhúzta a bal praclimra a gyémántost Islamorda, pálmafás, homokos partján, ahol amúgy egy utolsó szarházi voltam. Semmi sem volt jó, nyígtem egész nap. Majd persze a nagy dolog után, izgatottan beszéltük meg, hogy vissza megyünk és ott lesz megtartva az álomesküvőnk. Türelmetlen vagyok amúgyis, na nehogymár várjak következő évig.
Vissza is mentünk abban az évben, április 27.-én és két napra rá, kimondtuk az állítólag boldogító igent. Most nem vagyok benne biztos, hogy minden egyes házaspár, a mostani időszak minden egyes pillanatában annyira boldog egymás létének tudatától. Na mindegy...
Visszakanyarodva, Miami...
Házaspárnak nyilvánítottak bennünket. Diadalittas Vanika... Kemény 6 év után, ezt is megértük. Azt hittem soha sem kéri meg a kezem.
Tyű apukám, de menők vagyunk, csuda élmény. A szállodában volt egy mexicói Marikánk is, kedves üzenetek a pár dollárokért. Na most is jöhetne egy Mariah. De csak szólok, most nem dollárok, max. százasok lesznek. A fém...Spórolás van. A zomborihoz hasonló öregasszonyok miatt, akik csalinkáznak minden sarkon össze vissza. Ugyanis, halaszthatalan dolguk van.
Na, imádtam, minden percét, csak mi, gyönyörű hely, minden más.
Amikor haza értünk, nem is haza. Épp, hogy hontalannak éreztük magunkat kint 4 éven át, Luxemburgban elmentünk honosíttatni a házzaságot, ugyanis ott, nemhogy egy takarítónő annyit keres, mint itthon egy hat diplomás agytröszt, még jár jutalom.. Házasoknak 600 euró plusz, így minden hónapban, csak úgy hozzád vágják. Hát hülyék lettünk volna kihagyni. Becsattogtunk a hivatalba. Én aranybarnán, atom napszívott szőkén, Bandi rákvörösen félig lerohadt komlokkal, egyem a szívét.
Hol kell aláírni, ide a lóvét. Előtte azért volt némi formalitás, gyors házasság. Piff anyukám, fél éven belül kétszer, ugyanazzal a csávóval...
Természetesen, itthon is szerettünk volna. Kell a buli, sírjanak anyáink.
NA, itt már nem ment olyan könnyen sok minden... Polgári offos, vagy életünk következő pár évét cella mögött töltjük, mert BIGÁMIÁNAK számítana és azt törvény ugye bünteti. Akkor is, ha ugyanannak a bamba fejét nézed az oltár előtt, mint az előzőkön. Mert valljuk be, azért a fotókon látszik nem? Csak úgy ott ülünk, bambán, megszeppenve... Tehát, börtön, annyira nem kéne.. Na jó, engedjük el, végülis volt már kettő.
Isten színe előtt, a szegedi Dóm csodálatos márvány oszlopai között, örök hűséget fogadtunk egymásnak. Ott már azért elég rutinosak voltunk, én még szakadtam is a nevetéstől. Na, Bandi igen, Vani igen...Haladjunk, menjünk enni és inni. Már már talán uncsi is volt ez az egész.
Nincs vége... Ne örülj.
Két évre rá, szépen kiderült, hogy terhes lettem. Persze, olyan kevés idő telt el, cirka három év, hogy elmaradt a Miamiban történt házasság honosítása. Szerettük volna elkerülni a sok nyavaját, apasági, stb. Szerencse, hogy anyasági nem kell.. Bár lassan ki tudja.
Elég sok ideig tartott volna ez a folyamat Szegeden, ezért kerestünk egy olyan helyet, ahol megtörténhet a honosítás nagyon gyorsan, mielőtt a kicsi megszületik.
Szóval, a nagy Miami és Lux utáni hatalmas Jampiskodásnak egy pillnat alatt vége lett Kiszomboron. Megtörtént a negyedik házasságkötés is. Ugyanis, bigámia ide s tova... Azért a formalitás itt is meg volt. Bár, életünk leggyorsabb IGEN-je volt. Úgy másfél perc összesen.
Miamitól tartott a kálváriánk... A nagy Amerikából, a pici kis falucskáig! Csak mi lehetünk ezek.
Jelenleg, hogy még a kopasz abba is beleszól, hogy a palacsintát most kicsit vastagabbra sütöm és ő majd megróbálja, a próbából pedig, Afrika kinézetű palacsinta készült, nem mondom, hogy elegem van, mert imádom... De lassan lassan, nem bánom, ha épp nem itthon van. Legalább már tudom, hogy a fiamat, miért hívom Mussolininek.
Gondolkodtam azon is, hogy erre az időszakra a válópert is beadom.
De az is esélytelen.
Mivel Miamiban kötöttük első, imádott házasságunkat, oda kell visszamenni elválni, nem mintha komolyan lennének a szándékaim. De a kanál víz, valljuk be, nem elég bármihez is.
Tehát... Most nem tudok sehogy sem elválni, mert nem engednek se ki, se be. Mire elindulunk, mert el lehet majd, már nem is lesz aktuális és az oda úton, amúgyis kibékülünk.
Azt mondta, hogy el fog venni, mégegyszer, amikor Ábris viszi majd a gyűrűket.
Most, így három hét bezártság után azt mondom, ISTEN MENTSEN TŐLE, akkor is, ha az életemet adnám érte. De azért is, hogy álljon vissza a Világ rendje. De nagyon gyorsan.
Üdvözlettel,
Sztálin felesége, Mussolini anyja